„Vérző lelkeket gyógyítunk”
Az üldözött keresztényeknek nemcsak a mindennapi szenvedést kellett átélniük, de azt is megtapasztalhatták, hogy a kereszténynek hitt országoktól semmiféle támogatást nem kaptak – mondta Azbej Tristan.
Az üldözött keresztényeknek nemcsak a mindennapi szenvedést kellett átélniük, de azt is megtapasztalhatták, hogy a kereszténynek hitt országoktól semmiféle támogatást nem kaptak – mondta Azbej Tristan.
A két és fél éve működő Hungary Helps Program keretében Szíriában, Irakban, Libanonban, Jordániában, Nigériában, Kongóban és Etiópiában közel 70 ezer ember megmaradását, illetve hazatérését segítették.
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Jordániába látogatott, hogy átadja a magyar támogatással megvalósuló helyi humanitárius projekteket.
A radikális iszlám csoportok térnyerése miatt a több mint egymillió szíriai keresztény mindegyike, így vagy úgy, üldözötté vált – hangzott el a Hír TV Credo című műsorában.
Egyre több ország csatlakozik az üldözött keresztények megsegítéséhez – mondta a Miniszterelnökség államtitkára.
A közel-keleti keresztény közösségek támogatása is kiemelt témája lesz a szerdán Budapestre látogató orosz elnök és a magyar kormányfő tárgyalásainak.
A helyben való segítségnyújtás alapelve nemcsak hogy józan és praktikus, de egyszerre gazdaságilag és szociálisan is hatékony – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Azbej Tristan.
Azbej Tristan azt a 217 közel-keleti keresztény fiatalt köszöntötte, aki a magyar állam ösztöndíjasaként szeptemberben kezdte meg tanulmányait különböző magyar egyetemeken.
Magyarország volt az első olyan állam, amely kormányzati szinten foglalkozott az üldözött keresztények megsegítésével, és felismerte azt, hogy jelenleg a világon a kereszténység a legüldözöttebb vallás.
Politikai nézettől függetlenül magas a kormány üldözött keresztényeket segítő tevékenységének támogatottsága, a lakosság mintegy kétharmada ért ezzel egyet a Nézőpont Intézet felmérése szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A béremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja.
A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények a társadalom több rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének.
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
„Egyetek egy bécsi virslit és kussoljatok!”
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
Szükséges lépésre szánta el magát az európai város kormánya.
Nagyon sárga lesz.
A Leopard 2A7 kategóriájában jelenleg az egyik legmodernebb, sorozatban gyártott harckocsi a világon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.