Messi nem mehet el ingyen, állítja a Barcelona korábbi elnöke
Joan Gaspart egy centet sem engedne a 700 millió euróból, Messi pedig már felhívta Guardiolát.
Joan Gaspart egy centet sem engedne a 700 millió euróból, Messi pedig már felhívta Guardiolát.

A Barcelona hivatalosan megerősítette, hogy Lionel Messi távozni kíván a klubtól.

A 33 éves uruguay-i csatár maradni szeretne a katalánoknál, még ha kevesebbet játszani is.

Az új holland edző korábbi játéktársát is bevette segítőként a szakmai stábba Barcelonában.

A Barcelona hivatalosan bejelentette az új vezetőedzőt, és azt is, hogy kiket nem hajlandó eladni.

Hétfőn, rendkívüli elnökségi ülésen meneszthetik a Barcelona vezetőedzőjét, Quique Setiént.

A Barcelona katasztrófális veresége után Gerard Piqué változásokat követelt a klubban.

Az olasz bajnok állítólag szabadulni akar a portugállal járó tetemes költségektől

A katalánoknál Messi, a bajoroknál Lewandowski volt a vezér, pénteken egymás ellen játszanak

A gyár megszegte ígéretét és cserbenhagyta munkásait, ők azonban nem hagyták szó nélkül a dolgot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

Az ónos eső miatt a fővárosra és több vármegyére is kiadták a másodfokú figyelmeztetést.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.

Traktorokkal hajtottak Párizsba, hogy tiltakozzanak.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

A bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.