Messi néha ad tanácsokat, és arra oda kell figyelni
Frenkie de Jong, a Barcelona fiatal középpályása éppen az álmait valósítja meg.
Frenkie de Jong, a Barcelona fiatal középpályása éppen az álmait valósítja meg.

Puyol egy pillanatra el is szédült, a földre került, de aztán megrázta magát, és folytatta a játékot.

Antoine Griezmann az MLS-ben fejezné be a pályafutását.
Elképzelhető, hogy a katalánok klasszisának ki kell hagynia csapata jövő szombati bajnoki mérkőzését.

Hanga Ádám, a Barcelona magyar kosarasa azt mondta: kötelességük a döntőig menetelni a spanyol bajnokságban.

A vírus előhozta belőlem, hogy képzeletben is tudjak utazni volt vagy nem létező helyekre.
Hivatalosan is új szóval gazdagodott a francia nyelv, pedig egy hatalmas vereség emlékét őrzi.

Barcelona férfi kosárlabdacsapatánál két hónap karantén után a játékosok elkezdték az edzéseket.
A „hardcore” Barcelona-fanatikusok a mai napig nosztalgiával gondolnak vissza a 2003 és 2010 közötti időszakra.

A hatóság szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A politkus szerint a magyarok nem akarnak sokszoros rezsiárakat.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.

Sok épület tetőszerkezete sérüt, parkoló autókban is gyakran keletkezett kár a téli időjárás miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.