Hanga Ádám a torna előtt azt nyilatkozta, lényegében egy luxusbörtönben élnek a valenciai szállodában, teljesen elzárva a külvilágtól. Ebből csak most, a döntő után szabadulhatott ki, és amint tudott, el is indult hazafelé.
– Most pihenni fogok. Nagyon hiányzik a családom. Két és fél hónapig a karanténban folyamatosan együtt voltunk, most egy hónapja nem láttam a feleségemet és a gyerekeimet, túl nagy ez a kontraszt. Alig várom, hogy hazaérjek. Az otthon töltött időt is aktívan szeretném eltölteni, nem állok le, az elveszített döntő is motivál, hogy a legmagasabb szinten folytathassam majd az elkezdett munkát, és hogy a következő szezonban elérjük a céljainkat. Az élet nem áll meg attól, mert most kikaptunk. Arra is gondolok, hogy két és fél hónapja még kinevettem volna azt, aki bajnoki döntőről beszél, és tudom, ez a három hét milyen sokat számított Spanyolországnak. Rengeteg ember élt és él át nehéz időket, az, hogy mi játszottunk, és befejeztük a bajnokságot, annak a jele lehet a számukra, hogy van remény, és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.
ÚJ EDZŐVEL FOLYTATJÁK
A Barcelona férfi kosárlabdacsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Svetislav Pešić vezetőedzővel. A katalán klub honlapjának beszámolója szerint a hetvenéves szerb szakember és a vezetőség már a spanyol bajnoki rájátszás kezdete előtt megállapodtak arról, hogy a tréner távozik a kispadról. Az utódja a litván Šarūnas Jasikevičius, vele hároméves szerződést kötöttek a gránátvörös-kékek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!