Meghatározó napok előtt áll az idényben az FC Barcelona. Kedden a Ferencváros ellen kezdi meg a szereplését a Bajnokok Ligája G csoportjában, szombaton pedig a Real Madrid otthonába látogat. Koeman viszont nem tulajdonít neki akkora jelentőséget. – Fontos hétről van szó, de nem fontosabb, mint a többi az idényben. Győzni akarunk a mérkőzésen, most az a cél, hogy nyugodtan játsszunk. Az elvárás az, hogy megnyerjük az otthoni meccseinket. Az el Clásicóval még nem foglalkozunk, nem fogjuk pihentetni a játékosainkat – jelentette ki az edző, majd hozzátette, hogy nehéz összecsapásra számít a magyar bajnok ellen. – Nem szeretnék egy labdarúgót sem külön kiemelni, bár vannak veszélyes csatáraik, de csapatként megnehezíthetik a dolgunkat.
Ronald Koeman: Ha kudarcot vallunk, akkor majd válaszolok
Lionel Messi állapotáról, a Bajnokok Ligájában szerepet kapó labdarúgókról és az elvárásokról is beszélt Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője a Ferencváros elleni keddi BL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
A Fradi elleni lehetséges felállásra is kitért a hazai mester, akár a tizenhét éves támadó duó, és Ansu Fati is szerepet kaphat a Bajnokok Ligájában. – Nem az életkortól függ, hogy ki kerül a csapatba, hanem a teljesítménytől. Nagy a verseny ezen a poszton. Sok mindenben kell még javulniuk, de mindketten sokat dolgoznak.
A Barcelona kulcsjátékosa, viszont nincs csúcsformában az idény kezdetén. A vezetőedző szerint az argentin az idény kezdete előtti kálváriája ellenére boldog a klubnál, munkamoráljára nem lehet panasz. – Javulhatna a teljesítménye, de szerencsétlen is volt az utóbbi időben, a Getafe ellen például kapufát lőtt. De az edzéseken minden nap látom, jókedvű és koncentrál, soha nem panaszkodik. Továbbra is csapatkapitány szeretne lenni – jelentette ki, majd azt is elmondta, a többi játékosnak is szoknia kell az új rendszert, hiszen Ronald Koeman csak két hónapja érkezett a csapathoz.
Az edző annak ellenére is rendkívül optimista a jövővel kapcsolatban, hogy az eddigi teljesítményük hagyott kivetnivalót maga mögött. A spanyol élvonalban eddigi négy találkozójából csak kettőt nyert meg, szombaton a Getafe vendégeként sem tudott győzni a gárda. – Van bennünk csalódottság a vereség miatt, de most nincs időnk nyalogatni a sebeinket. Holnap fontos meccsünk lesz, fel kell javulnunk addigra. Ha már a Barcelonában vagyunk, azért játszunk, hogy trófeákat nyerjünk hazai és nemzetközi porondon is. Tudjuk, hogy most nem mi vagyunk a favoritok a Bajnokok Ligája megnyerésére, de minden tőlünk telhetőt megteszünk – húzta alá.
Nem véletlenül mondta Koeman, hogy nem ők az esélyesek, hiszen a klub 2015 óta nem tudott a sorozat fináléjába sem bejutni. A sikertelenség okát inkább nem firtatta a holland. – Nem tudom, mi hiányzott eddig, mert csak nemrég érkeztem meg a csapathoz. Ha ebben az idényben kudarcot vallunk, akkor majd fogok tudni válaszolni a kérdésre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHa a PSG-nél maradna, teljesülhetne Mbappé álma
A világbajnok csatár leendő munkaadójának, a Real Madridnak mások az elképzelései, mint Mbappénak.
Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre
Sorra kosarazzák ki a trénerek a Bundesliga rekordbajnokát, ezért folyamatosan újabb edzők után kell néznie.
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes, klubbal kapcsolatos posztját
Megelégelte a kritikákat, a csapat egyik legeredményesebb játékosa nagytakarítást végzett a közösségi oldalán.
Norris olyasmit ért el, aminek láttán Verstappen csak pislogott
A McLaren brit pilótája Miamiban megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával
Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát
Újabb árváltozás a benzinkutaknál: ez minden autóst érint
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Megváltoztatták az F1-es Miami Nagydíj végeredményét
A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHa a PSG-nél maradna, teljesülhetne Mbappé álma
A világbajnok csatár leendő munkaadójának, a Real Madridnak mások az elképzelései, mint Mbappénak.
Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre
Sorra kosarazzák ki a trénerek a Bundesliga rekordbajnokát, ezért folyamatosan újabb edzők után kell néznie.
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes, klubbal kapcsolatos posztját
Megelégelte a kritikákat, a csapat egyik legeredményesebb játékosa nagytakarítást végzett a közösségi oldalán.
Norris olyasmit ért el, aminek láttán Verstappen csak pislogott
A McLaren brit pilótája Miamiban megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét.