Könnyen halált okoz ez az új kábítószer és már az ajtónkon kopogtat
A heroin pótlására kitalált szintetikus anyagot Kínában gyártják, egyes balti államokban már száz körüli halálos áldozatnál tart.
A heroin pótlására kitalált szintetikus anyagot Kínában gyártják, egyes balti államokban már száz körüli halálos áldozatnál tart.

Lukaku kétszer is gólt ünnepelt a társaival, ám feleslegesen, mert mindkettőt érvénytelenítette a játékvezető.

A tinédzsernek bocsánatot kellett kérnie a Belgiumban élő marokkóiaktól, majd brutálisan fejbe rúgták.

Akadt, ahol a szavazatok ötödét sem szerezte meg a legnagyobb párt.

Belgiumban leszerepelt a miniszterelnök pártja.

Vasárnap Belgiumban több dologról is szavaznak.

Eltüntetnék hazánkat a háború útjából.

Belgiumban, Bulgáriában, Görögországban és Luxemburgban a választásra jogosultaknak kötelező voksolniuk.

A liberális politikus szerint jó lenne, ha az Ukrajnának történő fegyverszállításban Európa állna az élen.

Budapest nem kínál kiemelkedő bérleti hozamot, mégis népszerű befektetési helyszín.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.