Felértékelődőben a duális képzés
Mind a klasszikus képzési ösztöndíj, mind a szociális ösztöndíj stagnált 2007 óta. Most mindkettőt sikerült lépcsőzetesen negyven százalékkal megemelni — nyilatkozta lapunknak Horváth Zita.
Mind a klasszikus képzési ösztöndíj, mind a szociális ösztöndíj stagnált 2007 óta. Most mindkettőt sikerült lépcsőzetesen negyven százalékkal megemelni — nyilatkozta lapunknak Horváth Zita.

A nemzeti vagyonért felelős államtitkár emlékeztetett: a kormány teljes egészében betartotta a bérekkel kapcsolatos megállapodás ráeső részét.

Tavaly állapodtak meg a szociális partnerek arról, hogy 2019-ben nyolc százalékkal nő a két kötelező legkisebb kereset, ezt követően további nyolc százalékkal lesz magasabb az összeg 2020-ban.
A decemberi megállapodásnak köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.