Jelentős béremelések várhatók a jövő évtől
A jelenlegihez képest hatvannyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte szerdán Varga Judit igazságügyi miniszter.
A jelenlegihez képest hatvannyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte szerdán Varga Judit igazságügyi miniszter.

A képmutató ellenzéki pártok egyetlen többlettámogatást és béremelést sem szavaztak meg – reagált a Fidesz Ungár Péter (LMP) és a többi ellenzéki politikus nyilatkozatára.
Az MSZP-kormányok alatt romokban volt az ország, azonban a jelenlegi kormánynak köszönhetően a gazdaság helyzete lehetővé teszi, hogy a bérek emelkedhessenek – áll a Fidesz közleményében.
Közölte: rendszerszinten nincs tanárhiány, a helyi problémák ellen pedig tesz is a kormány a pedagógusok bérének emelésével és a pedagógushallgatóknak szóló ösztöndíjakkal.
Az adócsökkentésre és béremelésre épülő gazdaságpolitika folytatását segíti a jövő évi költségvetés – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a zárószavazás után pénteken.

A korábbi várakozásokat meghaladó mértékben, 11 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek az év első három hónapjában, az összeg 352 200 forint volt.
A következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, komfortosabbá tételére, illetve újak építésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.