Csaknem háromszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök
Pénteken 102, szombaton 81, vasárnap 41 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.
Pénteken 102, szombaton 81, vasárnap 41 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.

Svédországban robbant a hír, hogy rekord gyorsasággal közel húszezer migránsnak adtak állampolgárságot.
2020 első két hónapjában 16 százalékkal nőtt a menekültstátust igénylők aránya Európában.
V4NA-körkép: A járványhelyzet miatt minden ország lezárta határait, de ez nem állította meg a migrációt.

A sofőr ellen embercsempészet, az utasok ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt indul eljárás.
A déli határszakaszon idén eddig 40 százalékkal többen próbáltak bejutni az országba.
A bevándorlók Görögországból indulva Németországba és Svédországba próbáltak eljutni.
A mostani pengeváltás „csak” egy újabb fejezet az évek óta folyó harcban.

Idén – a január–májusi időszakban – 31 600 illegális belépést regisztráltak az EU külső határán.

Bakondi György elmondta: a határintézkedések feloldásával újraindult a migráció.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.