Brüsszel nem létező törvényeket kért számon
Ez az ítélet az Európai Bíróság felesleges munkájának a példája. Elrettentő példaként megmutatom majd a diákjaimnak – nyilatkozta Genowefa Grabowska nemzetközi jogász a Wpolityce hírportálnak.
Ez az ítélet az Európai Bíróság felesleges munkájának a példája. Elrettentő példaként megmutatom majd a diákjaimnak – nyilatkozta Genowefa Grabowska nemzetközi jogász a Wpolityce hírportálnak.

Grüman Róbert szakaszgyőzelemnek tekinti a bírósági ítéletet. Úgy vélekedett, az ítélet nem cáfolja, hogy továbbra is kettős mérce érvényes Romániában.
Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken, a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is.
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy macedón kábítószercsempészt, aki több mint tíz kiló heroint próbált Magyarországon keresztül Zürichbe csempészni tavaly tavasszal.
Tüntetések kezdődtek Katalóniában, miután a madridi legfelsőbb bíróság 9-től 13 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a letartóztatott katalán vezetőket zendülés vádjával.
Fővárosi közvetítői ügyeletet indított heti két órában a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Az Iszlám Államhoz csatlakozó és a terrorszervezet oldalán harcoló bosnyák állampolgárokat szíriai és iraki táborokban tartják fogva.
A bíróság jogerősen kimondta, hogy a Czeglédy letartóztatásának meghosszabbítását tavaly nyáron indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.