Hosszabb távon is megvédi a munkahelyeket a bértámogatás
Az akciótervben meghirdetett háromféle bértámogatással összesen mintegy 280 ezer munkavállalón segítettek.
Az akciótervben meghirdetett háromféle bértámogatással összesen mintegy 280 ezer munkavállalón segítettek.

A felhasználóbarát felületet díjmentesen használhatják a cégek és leendő munkavállalóik.

Az eddigi kérelmek alapján a munkáltatók átlagosan 106 ezer forint támogatást igényelnek munkavállalónként.

Évről-évre egyre kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb bérért Magyarországon
Az előírások biztonságosabbá teszik a munkavégzést, csökkentik az egészségügyi kockázatokat a munkahelyeken.

A kormány ötmilliárd forintos keretösszeget biztosít a munkásszálló-építési program folytatására.
A járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzet soha nem látott kihívás elé állította a magyar munkaerőpiacot.
Az államtitkár felszólította az ellenzéket, ne vádolják erőszakkal a kormányt SZFE-ügyben, hisz az utcai véleménynyilvánítást sem zavarta meg senki.

Környezetkímélő és biztonságos közlekedés jött létre az Ebes és Debrecen közötti vasútvonal teljes átépítésével.
A jogi és esélyegyenlőségi feltételek megteremtésének előmozdítását szorgalmazta Bodó Sándor miniszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.