ITM: egyre többen igényelnek kfi-bértámogatást
A három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot.
A három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot.

A fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását segítő programban eddig több mint nyolcezren igényeltek tőketámogatást.

A foglalkoztatottak száma ismét 4,5 millió körül alakul hazánkban, a munkanélküliek aránya az egyik legalacsonyabb Európában.

Fontos újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető.

A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás.

A kutató-fejlesztői szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása elengedhetetlen, a programban január 4-től ismét elérhető a támogatás.

A vírus első és második hulláma idején hozott kormányzati intézkedések segítségével csökkent az álláskeresők száma.

A gazdaságvédelmi akcióterv foglalkoztatást érintő eredményeiről beszélt az ITM államtitkára.
Egész évben működő multifunkciós rendezvényközpontot hoznak létre a fürdővárosban.

Magyarország és Ausztria kivételével minden tagállamban a 25 év alattiakat érte el a leépítési hullám.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Kossuth-díjas szobrászművésszel alkotásról, mesterről, hitről is beszélgettünk interjúsorozatunkban.

A csapat célja: elkerülni az osztályozót, így kiharcolni a biztos bennmaradást a román bajnokság legfelső osztályában.

Vannak háborúpártiak, vannak békebarátok, és vannak összezavarodott elméjű szerencsétlenek, akik azt sem tudják, mibe keveredtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.