Nem kell változásra készülniük a diákmunkára jelentkezőknek
A diákokat idén is várják az önkormányzatok, valamint az idegenforgalom és a vendéglátás.
A diákokat idén is várják az önkormányzatok, valamint az idegenforgalom és a vendéglátás.

Eddig 170 ezer munkavállaló igényelt állami bértámogatást a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében.
Csupán csütörtökön több mint 2600 dolgozóra nyújtottak be támogatási igényt a vállalkozások.
Tizennyolc és fél milliárd forint bértámogatást fizetett ki a kormány 114 ezer munkahely megtartására 8200 cégnek.

Közel százötvenezer álláshely megtartásához járult már hozzá az állami segítségnyújtás.

Bodó Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy cég akár több alkalommal is igénybe vehet.
Amíg a járvány jelen van Magyarországon, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása fontos.

A legtöbb igénylés a turizmus-vendéglátás területéről és a kereskedelmi ágazatból érkezik.
Jelentősen egyszerűbb lett a munkahelyvédelmi bértámogatás adminisztrációja – közölte Bodó Sándor.
Egyelőre a kis- és középvállalkozások a legaktívabbak, de már a nagyvállalatok is érdeklődnek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.