
- Magyar Nemzet
- Bodó Sándor
Bodó Sándor

Program indul a foglalkoztatás ösztönzésére
Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére – jelentette be Bodó Sándor.
ITM: Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon
Kitért ugyanakkor arra is, hogy jelentős az eltérés a férfiak és a nők foglalkoztatásában, ez a helyzet pedig feladatokat is ad.
2010 és 2019 között a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek
Bodó Sándor elmondta, idén január elsejétől a bruttó minimálbér 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintra emelkedett.
Nagy István: Nőtt a halfogyasztás Magyarországon
Az agrárminiszter hangsúlyozta, a kormány és a tárca számára fontos, hogy a családok egészségesen táplálkozzanak, és örvendetes, hogy az elmúlt tíz évben nőtt a halfogyasztás.

Több külföldön dolgozó jöhet haza jövőre
Bodó Sándor: Mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett
Elsődleges cél, hogy az álláskeresőket, a közfoglalkoztatottakat és az inaktívakat juttassák munkához, hiszen ők adják a munkaerő-tartalék döntő részét.
Milliók a jó üzleti tervért
Rendkívül népszerűek az ősszel indított, vállalkozóvá válást segítő programok, eddig több mint 11 ezren jelentkeztek – hangsúlyozta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Bodó Sándor: A munkaerőpiaci reform célja a foglalkoztatás növelése
Hazánkban az európai átlagot meghaladó a gazdasági növekedés, az eredmény kiszámíthatóságot és stabilitást jelent, viszont fontos kérdés, hogy milyen eszközzel lehet javítani a foglalkoztatást.
Stabilitás jellemzi a magyar munkaerőpiacot
Tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma, az augusztus és október közötti időszakban átlagosan 4,520 millióan dolgoztak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fontos híreink
Lavinák pusztítottak az Alpokban

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A sport a nemzet egységét erősíti

Több millió autó rekedt a kereskedésekben, most nagy kedvezményeket ígérnek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ez nem kacsa: négylábú szárnyas született a szabolcsi faluban
Hápog is, totyog is, ez bizony egy fura pecsenyekacsa.

Orbán Viktor: Ilyen az, amikor mi, békepártiak összejövünk
A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Időközi önkormányzati választást tartanak Alsóvadászon
Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Előbújik a nap, de foga lesz + videó
Elkel a sál, sapka, nagykabát.
Külföldi híreink

Rommá bombáztak az oroszok egy ukrán toborzóközpontot
Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

A cseh parlament elnöke nem kertelt Ukrajnáról
Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Több régiót ért támadás Ukrajnában, áram és fűtés nélkül maradt több város
Orosz drónok támadtak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erre senki sem számított, Kéri László ütötte be az utolsó szöget Magyar Péter közéleti koporsójába

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Szlovéniában rekordösszeget költhet a Fradi, ennyibe fájhat Varga Barnabás utódja
Jan Oblak után a szlovén liga legdrágábban eladott labdarúgója lehet az FTC-be tartó csatár.

Ha időben lépsz, nyersz vele: erre kell figyelni az év első hónapjaiban
A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

Gulácsi fejlődésről beszélt, miután 11 gólt kapott két meccsen a Bayern Münchentől
A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
