– A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, decemberre 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, megjegyezve, hogy a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája novemberben már magasabb volt a tavalyinál. 2020 decemberében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 290 ezer álláskereső szerepelt, ami az előző év azonos időszakához képest 23,8 százalékos növekedést, ugyanakkor idén júniushoz viszonyítva csaknem kilencvenezres csökkenést jelent. Az év utolsó hónapjában mintegy negyvenezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az első alkalommal regisztrálók aránya mindössze nyolc százalékot tett ki.

Fotó: MTI/Rosta Tibor
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes gyorsbecslése alapján
novemberben az előző hónappal összevetve 45 ezerrel, ismét 4,5 millió közelébe nőtt a foglalkoztatottak száma.
A létszámnövekedés eredményeként a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája egy hónap alatt 70,6 százalékra emelkedett, és 0,3 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit is.
– 2010-től a vírusválság kezdetéig több mint 850 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. A járvány megjelenése után az emberéletek mellett a munkahelyeket is meg kellett védeni, a kormány ezért vállalta, hogy annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretett – fejtette ki Bodó Sándor.
Mint mondta, e cél elérését tavasz óta a gazdaságvédelmi akcióterv számos intézkedése szolgálta. A legfontosabb kormányzati lépések közé tartoztak a különböző bértámogatások, a hitelmoratórium, az ingyenes képzések, a beruházások ösztönzése, az átmeneti és tartós adócsökkentések.
A vírushelyzet első és második hullámában bevezetett programok 1,6 millió munkavállaló munkahelyének megőrzésében segítettek.