Lakatos Márk-botrány: újabb gyomorforgató részleteket tárt fel egy fontos tanú
Egyre több bizonyíték kerül elő a bűnügyben, a rendőrség emberkereskedelem gyanújával nyomoz.
Egyre több bizonyíték kerül elő a bűnügyben, a rendőrség emberkereskedelem gyanújával nyomoz.

A kérdés immár nem csupán az, hogy hogyan javítják ki ezeket a hibákat, hanem az is, hogy ki a felelős ezért a helyzetért.

Először adják ki Arany János összes műveit négy kötetben, díszes kivitelben. A The Times szerint a magyar újjáépítési terv eredményei meghaladják a várakozásokat.

Az elkövetők akár tíz évet is kaphatnak.

Úgy tűnik, a Tisza Párt női tagjait nem zavarja Magyar Péter botrányos kijelentése.

A Magyar Nemzet Perspektíva című podcastjében Magyar Péter legújabb lehallgatási botránya került terítékre.

A Magyar Nemzet által megkérdezettek többsége szerint mindezek elfogadhatatlanok.

Szerbia komoly büntetésre számíthat, ugyanis a szurkolóik balhéját a helyszínen látta Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke is.

A hét elején látott napvilágot a felvétel.

A román szurkolók – akárcsak a tavalyi Eb-selejtezőn – a lelátóról az önálló Koszovó létezését firtató rigmusokat skandáltak, Szerbiát éltették.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Hamarosan lejár az új START-megállapodás.

Indulnak orosz sportolók az idei téli olimpián, de kevesen, semleges színekben.

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

Megrázó képsorok!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.