Simán fordított a Vidi
Tegnap még nézők jelenlétében játszhatták le a Magyar Kupa negyeddöntőjében a visszavágókat, de egyik helyszínen sem verődött össze jelentős tömeg.
Tegnap még nézők jelenlétében játszhatták le a Magyar Kupa negyeddöntőjében a visszavágókat, de egyik helyszínen sem verődött össze jelentős tömeg.
A Paks hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán.
Dulakodás, lökdösődés, két piros lap – így ért véget szerda este a Bp. Honvéd–Haladás labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntő. Mindkét fél a másikat vádolja.
Az éllovas Fehérvár 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte százszázalékos mutatóját a bajnokságban.
Porcműtét miatt egy hónapig nem futballozhat Davide Lanzafame, a Budapest Honvéd olasz csatára.
Az UEFA döntése értelmében a következő hazai nemzetközi mérkőzésen egy 4000 férőhelyes részt is le kell majd zárnia a Honvédnak.
Lanzafame a Fraditól visszatérhet a Honvédhoz. A két klub egyelőre nem erősítette meg és nem is kívánta kommentálni az értesülést, de egyre több erre utaló jel is akadt az elmúlt napokban.
Ilyenkor az ember gyomra ökölbe szorul a tehetetlen dühtől, az UEFA égbekiáltó cinizmusa láttán. Hatvanezer eurós pénzbírság, három zárt kapus meccs?
A magyar futballtársadalom kiállt a Honvéd mellett, ami megerősítette őket, hogy ne hagyják annyiban az ügyet, illetve a nemzetközi sajtóvisszhang is a románokról szólt elmarasztalóan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.