Maruzsa Zoltán: Küszöbén vagyunk az újabb technikai áttörésnek
Hamarosan megérkeznek a mesterséges intelligenciával készített tanító avatárok a magyar oktatásba.
Hamarosan megérkeznek a mesterséges intelligenciával készített tanító avatárok a magyar oktatásba.
Összesen csaknem 580 ezer notebookot osztottak ki.
A kontinensen sok helyen hátat fordítanak a túlzott digitalizációnak, és korlátozzák az iskolai telefonhasználatot. Nyugat-európai körkép a német, a holland, a brit, a francia, az olasz és a skandináv lépésekről.
A mostani fejlesztés országosan 440 szakképző iskolát lát el belső wifi-hálózattal, 3983 iskolának pedig megfelelő sávszélességet biztosít.
A felzárkóztatásban részt vevő pedagógusok akár kétszázezer forinttal is többet vihetnek haza az új törvény szerint – mondta az államtitkár.
Az online oktatás számos előnyét ismerhették meg a résztvevők a koronavírus-járvány alatt. A távoktatás a legtöbbek számára még mindig kihívást tartogat.
A kancelláriaminiszter és a szocialista képviselő minimalizálni szeretné azokat a károkat, amelyeket az online oktatás okozott.
Megnőtt a rászorulók száma a járvány alatt, de a bajban több támogató állt a nehéz sorsú emberek mellé.
Minden második fiatalról elmondható, hogy az idei első negyedévben és a múlt év utolsó három hónapjában is ritkábban találkozott a családtagokkal.
A digitális készségeket új módszerrel mérnék, amely a nyelvvizsgaszintekhez hasonlóan jelezné, ki miben jó és miben kellene fejlődnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.