Úgy mentenek emberéleteket, hogy maguk is veszélyeztetettek
Az egész világ most rájuk figyel – Novák Katalin ezúttal dr. Iványi Zsolttal beszélgetett.
Az egész világ most rájuk figyel – Novák Katalin ezúttal dr. Iványi Zsolttal beszélgetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Működik a kettős mérce.

A 2026-os választások tétjére figyelmeztetett Kocsis Máté.

Több európai országban már meg sem tartják a hagyományos rendezvényeket.

Az utasokat pótlóbusszal, motorvonattal szállítják.

A védelmi miniszter szerint „potenciálisan támadó szándék előjeleként értékelhetők” a történtek.

Benin fegyveres erőinek egy csoportja az alkotmány felfüggesztését, minden állami intézmény feloszlatását és a pártpolitikai tevékenység betiltását jelentette be.

Rácz András „Oroszország-szakértő” elsősorban Ukrajnában rendelkezik jó kapcsolatokkal – hívta fel a figyelmet az Ellenpont.

Events have clearly accelerated.

Ismét meghódítja a közönséget a Recirquel produkciója.

Abu-dzabiban eldőlt, hogy a világbajnoki cím sorsa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.