Szentkirályi Alexandra: Mi a fészkes fenét csinál a Városháza?
Budapesten másfélszer nagyobb ütemben drágultak az ingatlanok, mint országosan.
Budapesten másfélszer nagyobb ütemben drágultak az ingatlanok, mint országosan.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.

Az egyenruhásoknak köszönheti az életét, kétszer is.

Új kampuszok és sportkomplexum kialakítása, valamint nagy számú épületrekonstrukció is a Budapesten megvalósított kormányzati oktatási fejlesztések között.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Florian Wirtz gólja is kellett, a Liverpool ismét kiszenvedte a győzelmet a bajnokságban.

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.