M1: újabb hevedert kell bekötni a hajóra
Újabb hevedert kell bekötni a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Újabb hevedert kell bekötni a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta – közölte Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivő-helyettese az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt.
A Panorama Deck Kft. saját halottjának tekinti a Hableány balesetében elhunyt kollégáit – közölte a társaság szóvivője kedden az MTI-vel.
A dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány bűnügyi helyszín – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Megkezdték a május 29-ei hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését kedd reggel. Az előzetes tájékoztatás szerint hat órán át is eltarthat a mentés.
A búvárok a pünkösdi hétvégén is dolgoztak, az áldozatok felkutatása mellett befejeződött a hajóroncs kiemelésének előkészítése is.
„Belátható távolságban van” a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt sze
Újabb szemlét tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a május 29-i hajóbalesetben érintett, menetrend szerint Magyarországon hajózó Viking Sigyn kabinos szállodahajón, Visegrádon – közölte a rendőrség hétfőn honlapján.
A Margit híd közelében elsüllyedt személyhajó, a Hableány kiemelését nehezíti, hogy nem lehet tudni, megroppant-e szerkezete az ütközéskor, a feltérképezést pedig az hátráltatja, hogy a búvárok nulla látótávolságban dolgoznak – mondta Götz Sándor hajómérn
Nyolc dél-koreai utas és a magyar kapitány — valamennyiük holtteste a hullámsírban fekvő Hableány foglya lehet. Értük küzdenek erejük felett teljesítve a magyar és a dél-koreai búvárok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.