Londonba érkezett az amerikai elnök
A brit uralkodó évente csak egy-két alkalommal lát vendégül külföldi államfőket, így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás.
A brit uralkodó évente csak egy-két alkalommal lát vendégül külföldi államfőket, így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás.

Izgalmas három nap elé néz az Egyesült Királyság: Donald Trump ma érkezik családjával Londonba, II. Erzsébet királynő meghívására.

Az állampolgároknak 13 ír EP-képviselőt kell megválasztaniuk ellentétben a jelenlegi 11-gyel -, de közülük kettő majd csak akkor foglalhatja el a helyét, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az EU túl sokáig halogatta a választást a szuverenista és föderalista fejlődési útvonalak között, így megkésve, de 2019-ben már választ kell adni a kérdésre.

Hétfői brit sajtóértesülés szerint a londoni miniszterelnöki hivatal stábfőnöke attól tart, hogy ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, az Észak-Írország elszakadásához és így az Egyesült királyság felbomlásához vezethet.
A hétéves Leia Armitage élete első két évében teljes csendben élt, de a különleges agyi műtétnek és az éveken át tartó terápiának köszönhetően megtalálta hangját.
Három ígéretes hazai cég vehetett részt a Startup Campus és az Input program szervezésében a London Calling — Big Data and AI startups üzleti úton, ahol a meghívottak megismerhették a brit piacot.

A brexitfolyamat okozta frusztráció az egész Egyesült Királyságban érezhető David Mundell, a brit konzervatív kormány Skócia-ügyekért felelős minisztere szerint.

A brit miniszterelnök a kormány- és államfők csúcstalálkozójának kezdetén a sajtónak arról beszélt: mélységesen bánja, hogy az Egyesült Királyságnak nem sikerült időben hátrahagynia az EU-t.

Theresa May miniszterelnök a múlt héten hivatalosan kezdeményezte az EU-nál a brexit határidejének június 30-ig terjedő halasztását.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.