Sorozatos leépítések a fővárosi fürdőknél
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezetése rohamtempóban bocsátja el munkatársaikat.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezetése rohamtempóban bocsátja el munkatársaikat.

Erzsébetvárosban a járványhelyzet alatt több tízmillióért kötöttek szerződést Czeglédyékkel.

Beindult a baloldalon a megszorító politika, és amire még nem volt példa Miskolc történelmében, ma megtörtént.
Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a román kormány, hogy lefaragja a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt –
Házasságtörés és „rendkívül visszataszító” viselkedés miatt bocsátott el udvarnokai közül kettőt Thaiföldi királya, másik kettőnek pedig hanyag munkavégzésért kellett távoznia – jelentette be kedd éjjel a királyi palota.
A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux jászberényi üzemében dolgozók sorsát, az elbocsátással érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését – közölte a szaktárca.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.