Hazánkban visszaesett a napi új fertőzöttek száma
A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk.
A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot.
Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett.

A Covid-19 nevű betegség még mindig az Egyesült Államokat sújtja leginkább.
Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 730 főre emelkedett.

A könnyen betartható, általános szabályoknak most még nagyobb a jelentősége, mint eddig bármikor.

A járvány még mindig az Egyesült Államokat sújtja leginkább.
A halálos áldozatok száma 968 726, a gyógyultaké pedig 21 624 431 a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak.

Romániában további 45 koronavírusos beteg vesztette életét, így most már meghaladta a 4500-at a járvány áldozatainak száma.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.