Tíz ápolt meghalt egy illegális idősotthonban – folyik a vizsgálat
Az áldozatok halálát füstmérgezés okozta, miután egy hibás vízforraló miatt kisebb tűz keletkezett.
Az áldozatok halálát füstmérgezés okozta, miután egy hibás vízforraló miatt kisebb tűz keletkezett.

A legtöbb halálos áldozata a betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 329 791 volt az igazolt fertőzöttek száma.
958-an már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1905 főre csökkent.

A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt része a bértámogatás, az adócsökkentés és a hiteltörlesztések felfüggesztése.

A fertőzöttek száma egymillióról kétmillióra 13 nap alatt duplázódott meg, míg kétmillióról négymillióra 26 nap alatt.

Az aktív fertőzöttek 62 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 54 százaléka budapesti vagy Pest megyei.

Nem tudjuk, hogy a mostani járvány pontosan honnan származik, és hogyan betegítette meg az embereket.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2-vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van.
A Pesti úti idősotthonban 42 főre nőtt az elhunytak száma és már 305 gondozott fertőzött.

A gyártás a védőoltásokat és a választható oltásokat is érinti majd, a fő cél a folyamatos és biztonságos oltóanyag-ellátás világpiactól való függetlenítése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.

Iránban forró a helyzet, Washingtonban Grönlandról tárgyaltak a külügyminiszterek.

A 2018-as BL-döntő derékba törte Loris Karius pályafutását, aki most 32 évesen újraírja a történetét.

MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A globális háttérerők hatalomátvételi kísérletét 2026-ban a Tisza Pártra bízták.

Katasztrofális helyzetbe került az ukrán főváros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.