A mentősök napja alkalmából Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta, mindig is felkészültek voltak a rendkívüli helyzetek ellátásában.
A világjárvány idején is a lehető legrosszabb forgatókönyvre voltak felkészülve, 400 mentőautó állt szolgálatban és további negyvenet állítottak a napokban forgalomba.
Csató Gábor azt is elmondta, a vírus miatt megyénként több mentőautót állítottak szolgálatba, és összesen hat mentős fertőződött meg a vírussal. Ötven mentőautót különítettek el a koronavírusos betegek szűrésére, de részt vesznek a háziorvosok védőeszközökkel való ellátásában is. Szoros az együttműködés az egészségügy többi szereplőjével is – jegyezte meg.
A mentők eddig 15 ezer fertőzésgyanús beteget láttak el és 420 ezer kilométert tettek meg csak a járvánnyal összefüggésben.
A főigazgató köszönetet mondott a Vöröskereszt munkatársainak, az önkénteseknek és mindazoknak, akik az idén 72 éves mentőszolgálat munkáját segítették.
Kiss Róbert rendőr alezredes ismét figyelmeztetett a védőtávolság betartására és a védőfelszerelések viselésére, amelyet
nemcsak a vendégeknek, hanem a vendéglátóegységek dolgozóinak is be kell tartani.
Csató Gábor újságírói kérdésre elmondta, naponta 100-150 önkéntes segíti a mentők munkáját.
Sokan használták ki a veszélyhelyzeti szabályok enyhítésével vidéki vendéglátóhelyek teraszait. Voltak szabálysértések, a rendőrség rendszeresen és folyamatosan ellenőrzi a nyitvatartási és a távolságtartásra kötelező rendelkezéseket. 147 esetben kellett intézkedni, 84 esetben elég volt a figyelmeztetés, 41 helyen helyszíni bírsággal, 22 esetben szabálysértési feljelentéssel éltek a hatóságok.
A legtöbb probléma a vendéglátóhelyekre előírt védőtávolság betartásával volt, a gyorséttermeknél fiatalok csoportosultak,
velük szemben kellett intézkedniük a rendőröknek.
A Balatonnál is megnőtt a forgalom, emiatt folyamatosak a hatósági ellenőrzések. Somogy megyében 16 esetben intézkedtek a rendőrök szabálysértések miatt a vendéglátóhelyek teraszainál, 13 esetben figyelmeztetés, egy esetben helyszíni bírság, két polgárral szemben feljelentés lett az intézkedés vége. Zala megyében jobb volt a helyzet, 4 figyelmeztetés, egy helyszíni bírság és 4 feljelentés volt a terasz ellenőrzés végeredménye, itt is a gyorséttermeknél volt a legtöbb probléma.
A rendőrség szerint a tömegközlekedési eszközök megállóiban is akadtak szabályszegők, akik nem viselték a védelmi eszközöket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!