Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – közölték az Operatív Törzs szombat délelőtti sajtótájékoztatóján.
Jelentős intézkedések történtek a héten a járvány elleni védekezésben
Nem tudjuk, hogy a mostani járvány pontosan honnan származik, és hogyan betegítette meg az embereket.
Elhunyt újabb 13 idős krónikus beteg. Ezzel 405 főre emelkedett az elhunytak száma, 904-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1904 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 62 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 54 százaléka budapesti vagy Pest megyei. A Pesti úti idősotthonban 42 főre nőtt az elhunytak száma és már 305 gondozott fertőzött.
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a héten jelentős változások történtek a járványügyi intézkedésekben, Budapesten és Pest megyében fenntartják a kijárási korlátozást. A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a védelmi távolságtartást és a védőeszközök használatát. Határainkon teherforgalom szempontjából négy órás, míg személyforgalom esetében két órás várakozásra kell számítani.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője elmondta: nem tudjuk, hogy a mostani járvány pontosan honnan származik, és hogyan betegítette meg az embereket. Nagy valószínűség szerint denevérektől származik, amely egy közti gazdaállatot fertőzhetett meg, így kerülhetett át az emberekre. Mára közel 4 millióan fertőződtek meg, még mindig nem ismerjük a pontos mechanizmusokat, de leginkább cseppfertőződéssel, illetve tárgyak, eszközök útján terjed. Egy fertőzött ember a tünetek megjelenése előtt már 1-2 nappal is fertőzhet, de a tünetek megjelenését követő 5-6 napon át a legvalószínűbb, hogy továbbadja a betegséget. Nem lehet megmondani, hogy miért lesz valaki súlyos beteg, míg mások enyhe tünetekkel megússzák. Azt sem tudjuk, hogy mikor lesz védőoltás. Folyamatosan nő a gyógyultak száma – tette hozzá a főorvos. 40 éve jelentették be, hogy a fekete himlő eltűnt a Földről, a betegségbe 300 millióan haltak meg. A fekete himlő vírusát azóta két szuperbiztos laborban őrzik, reméljük a Covid-19-et is így fogják hamarosan.
A külföldről hazaérkezőkkel szembeni korlátozások csak fokozatosan kerülhetnek feloldásra – közölte Kiss Róbert.
A román és ukrán határon lehetőség van vendégmunkásoknak átkelni, akik agrárágazatban kívánnak tevékenykedni. Mindez előzetes regisztrációhoz kötött, 48 órával előtte kell jelezni a határátkelőhelynél, Nagylaknál vagy Záhonynál. Eddig 31 fő kérte, hogy agrárágazatban részt kíván venni – mondta Kiss Róbert, a rendőr alezredes hozzátette: a belföldi ellenőrzések során vendéglátóegységkben nem történt szabálysértés, és e héttől online is ellenőrzik a hatósági házi karantén alatt lévőket.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Karácsony ezt is megoldotta: virágládákban növényeket tett ki a parkolójába és elnevezte parknak
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Elárulta a Fradit, csak jobb jöhet nála – ez a rezümé Sztankovicsról
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Tornádó csapott le egy olasz településre + videók
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.