Továbbra is ezer felett az azonosított fertőzöttek száma
Elhunyt 64, többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő.
Elhunyt 64, többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 275 764 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 870 főre csökkent.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 274 308 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 848 főre csökkent.

Magyarországon csak olyan vakcinák kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak.

Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő.

A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiának elmondta, hogy nem emelkedik az új fertőzöttek és az elhunytak száma.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek.

A kormány szerdai ülésén vizsgálja a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat.

Oroszországból egymillió ember oltására elég vakcina érkezik majd három ütemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki fizet, az rendeli a zenét.

Szülinapos a magyar rock fenegyereke, 80 éves lett Nagy Feró, a Beatrice frontembere, aki lélekben 30 évesnek érzi magát.

Szerinte nincs sok esély a vitára, de megtisztelő, hogy felmerült a neve.

Kicsit meglepődött.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Nem volt könnyű dolguk a névválasztásnál.

A főváros kettős képet mutatott az év végén.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.