Kevesebb a súlyos jogsértés és bírság a tavaszi élelmiszer-ellenőrzésen
Az országos akció félidejéig, április 7-ig 1913 ellenőrzést végeztek el a szakemberek, ennek során közel ötmillió forint bírságot szabtak ki a feltárt szabálytalanságok miatt.
Az országos akció félidejéig, április 7-ig 1913 ellenőrzést végeztek el a szakemberek, ennek során közel ötmillió forint bírságot szabtak ki a feltárt szabálytalanságok miatt.

A magyar családok nyugodt húsvéti készülődését szolgálja az országos fogyasztóvédelmi vizsgálat, amely során az üzletekben, webáruházakban, vásárokon, piacokon ellenőriznek.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között – hangzott el az ÁSZ szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Halász János szerint a brüsszeli bizottság eddigi nyilatkozatai egyáltalán nem megnyugtatóak, sőt egyre inkább úgy tűnik: a migránskártyák komoly biztonsági kérdéseket vetnek fel.
Új funkcióval egészül ki hétfőtől az intézményi várólistarendszer, az előjegyzésekben a sorrendiség érvényesül, és adott esetben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szankciókat is alkalmazhat – írta hétfői számában a Világgazdaság a NEAK közlé
Mumifikálódott patkány a biotermékeket előállító üzemben, földbe ásott hordókból moslékkal etetett disznók egy illegális sertéstelepen, rovartetemek és egérfészkek egy sertésvágóhídon.

Az országos akció során a szakemberek a hagyományosan népszerű árukat, többek között a sonka, tojás, bor, édesség, valamint szezonális zöldség- és gyümölcstermékeket ellenőrzik.
Egyhetes ellenőrzés során több mint 4 ezer esetben tapasztalták a rendőrök a biztonsági öv használatának elmulasztását – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Több megyében fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány – közölte a rendőrség szerda este a honlapján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.