Donald Trump kétmillió dollár büntetést fizet
Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.
Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.

A két ország közötti feszültség miatt a hivatalos megerősítésig nem volt biztos, hogy a török elnök elfogadja-e az invitálást. Erdoğan a hét elején azzal is fenyegetett, hogy lemondja az utat.
Az Evo Morales elnökre nehezedő nyomás fokozását ígérte kedden a bolíviai tüntetések egyik vezetője, miközben Morales ismét elutasította az ellenzék követelését, hogy mondjon le az október 20-i elnökválasztás vitatott eredménye miatt.
A mexikói kormány minden szükséges segítséget felajánlott Argentína nem könnyű gazdasági helyzetének megoldásához – közölte Alberto Fernández, Argentína múlt héten megválasztott új elnöke hétfőn, miután tárgyalásokat folytatott mexikói vendéglátójával, An
A McDonald's amerikai gyorsétteremlánc közölte vasárnap, hogy távozott a cégtől Steve Easterbrook elnök-vezérigazgató, miután kiderült, hogy szerelmi viszonyt folytatott egy alkalmazottjával.
A megye vitalitását jelzi, hogy ez az ország egyetlen megyéje, ahol növekszik a népesség, és már 1,3 millióan élnek a régióban – mondta az újraválasztott elnök.
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez.
Sebastián Pinera chilei elnök helyi idő szerint hétfő hajnaltól feloldja a fővárosban, illetve az ország egyes térségeiben bevezetett rendkívüli állapotot, miután sikerült rendezni a helyzetet a dél-amerikai országban, ahol zavargások és tiltakozó akciók
Az országot az 1966-os függetlenné válás óta irányító Botswanai Demokratikus Párt (BDP) győzött a parlamenti választáson Botswanában – jelentette be pénteken a dél-afrikai ország főbírója.
Vesztegetés miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.