Az amerikai elnökről neveztek el települést a Golán-fennsíkon
Az izraeli kormány a Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkon ülésezve vasárnap úgy döntött, hogy települést hoznak létre a térségben, amelyet az amerikai elnökről neveznek el.
Az izraeli kormány a Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkon ülésezve vasárnap úgy döntött, hogy települést hoznak létre a térségben, amelyet az amerikai elnökről neveznek el.

A toryk vezetőválasztási szavazássorozatának végén két jelölt marad, ezután közülük a párt tagsága választhatja meg levélben történő szavazással a párt vezetőjét.
Borboly Csaba szerint a román hatóságok ezzel a mostani lépéssel újfent bizonyították, hogy csak akkor járnak el gyorsan és határozottan, ha etnikai kisebbséggel szemben akarnak fellépni.
„Nyilvánvaló, hogy Irán egyoldalúan nem ragaszkodhat a megállapodás betartásához. Minden aláírónak hozzá kell járulnia annak helyreállításához” – mondta az iráni elnök.
Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe.
Európának tárgyalnia kell Oroszországgal, „stratégiai párbeszédet” kell folytatnia vele – közölte Emmanuel Macron francia elnök az RTS svájci közszolgálati tévében kedd este sugárzott interjújában.
Különleges szakmai tanácsadói szervet hoz létre a kisebbségi ügyekért Zuzana Caputová, aki június 15-én lép hivatalba Szlovákia első női köztársasági elnökeként.
Az Országgyűlés ma megerősítheti tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.
Most a demokrata elnökjelölt-aspiránsok népes tábora száll ringbe, hogy a demokraták négy év elteltével, 2021-től visszaszerezzék a Fehér Házat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.