Városok tiltakoznak az LMBT-ideológia ellen
A lengyel konzervatívok mozgalmát korábban az USA és az EU is kritizálta, egy friss felmérés szerint azonban már az ország harmada elutasítja a homoszexuális közösség ideológiáját.
A lengyel konzervatívok mozgalmát korábban az USA és az EU is kritizálta, egy friss felmérés szerint azonban már az ország harmada elutasítja a homoszexuális közösség ideológiáját.
Az ellenzéki csoportok számára alig marad más terület a kormánypolitika támadására, mint az oktatás és az egészségügy szapulása – közölte az egyesület.
Az Arab Liga elutasítja azt a közel-keleti béketervet, amelyet a héten jelentett be Donald Trump amerikai elnök – tudatta szombaton a szervezet, miután az arab országok külügyminiszterei tanácskozást tartottak Kairóban.
A pénz istene, az élvhajhászat, a fogyasztói életmód, a siker hajhászása és az önmagasztalás elutasítására szólított fel hétfőn, vízkereszt alkalmából mondott homíliájában Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Elutasítóan reagált Észak-Korea hétfőn Donald Trump amerikai elnök felvetésére egy újabb csúcstalálkozóról: Phenjan leszögezte, hogy nem áll érdekében több olyan találkozót tartani Washingtonnal, amely semmiféle haszonnal nem jár számára.
A magyar helyzetről szóló beszámolókat rendkívül egyoldalúnak és manipulatívnak minősítette. Lehet valaki politikai aktivista, de akkor ne nevezze magát objektív újságírónak! – jelentette ki a Fidesz EP képviselője.
Nem engedélyezi a néhai spanyol diktátor, Francisco Franco tábornok (1892-1975) exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából az apátságot vezető perjel.
Angela Merkel német kancellár elutasította kedden Boris Johnson brit miniszterelnök követelését, hogy tárgyalják újra a Nagy-Britannia uniós kiválásáról szóló megállapodást.
Az testület elutasította azt az indítványt, amelyben ellenzéki képviselők alkotmányellenességre hivatkozva a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény tavaly októberi módosításának semmisítését kérték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Emmanuel Macron szerint 1945 óta nem fenyegette ekkora veszély a szabadságot.
Cole Palmer két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a Chelsea 3-0-s vezetéséhez.
A francia légitársaság járatán utazott a miniszterelnök.
Orbán Balázs cáfolta Panyi Szabolcs állításait.
A cseh miniszterelnök az újabb szankciókat támogatja.
A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot állít fel Széchy Tamás magatartásának utólagos kivizsgálására.
A tulajdonos szerint élete munkája veszett oda.
A cseh miniszterelnök az újabb szankciókat támogatja.
A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot állít fel Széchy Tamás magatartásának utólagos kivizsgálására.
A tulajdonos szerint élete munkája veszett oda.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.