Hétfőtől vidéken újraindulhat az élet – Videóval
A Budapesten és Pest megyében élők csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat – mondta a kormányszóvivő.
A Budapesten és Pest megyében élők csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat – mondta a kormányszóvivő.

Ötven nap megfeszített munkájának köszönhetően az egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések fázisára is – mondta Gulyás Gergely.

Az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma – figyelmeztetett Kovács Zoltán az M1 csatornán.

Giuseppe Conte kormányfő szerint még nem adottak a feltételek a mindennapi élethez való visszatéréshez.
Az üzleteknek viszont a korábbiaknál szigorúbb higiéniai előírásoknak kell megfelelniük.
Merkel szerint mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy sokáig kell még fertőzésveszélyben élni.
Enyhítenek a nyugat-balkáni országok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott szigorú intézkedéseken.
Keddtől a szerb kormány megkezdte a korlátozások lazítását, a 17 és 5 óra közötti kijárási tilalmat egy órával lerövidítették.
A Nyugat-Balkán többi országa egyelőre kitart a szigorú előírások mellett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.