Enyhítették a csecsemőgyilkos anya fegyházbüntetését, az ítélőtábla szerint az túl szigorú volt
Több mint harmadával csökkentették a büntetését.
Több mint harmadával csökkentették a büntetését.

Emellett más kötelezettségeket is kivezetnek a rendszerből, amivel enyhítik az adminisztratív terheket – közölte Rétvári Bence államtitkár.

Pénzbüntetésre ítélték, illetve felmentették az ügy két vádlottját Debrecenben.

Az országban ugyanakkor az új fertőzések napi átlaga 60 ezerre ugrott.

Az elmúlt napban egy régióban sem haladta meg a kórházi ellátásra szorulók aránya a megengedett mértéket.

Az enyhítések legfontosabb alappillére továbbra is az úgynevezett zöld igazolvány, amelynek a digitális változata a héten már elérhető lesz.

Csökken a napi esetszám, miközben az első oltásukat már több, mint négymillióan kapták meg így újabb szolgáltatások válnak elérhetővé azoknak, akiknek van védettségi igazolványuk.

Egyes helyeken már maszkot sem kell viselnünk majd. A családi rendezvényeknél egyelőre nem várható lazítás.

Hemzsegtek a szórakozó fiatalok a brit főváros utcáin, ahol kinyithattak a kiülős vendéglátóhelyek.

– Itt az ideje, hogy száz százalékkal megnyissuk Texast – közölte Greg Abbott kormányzó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Vas vármegyei főispán a parlamentbe készül.

Érkezik a köd és az ónos eső.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az ünnepek is a kicsinyes politikai csatározásokról szólnak a XI. kerületben.

Az orosz elnök készen áll a megbeszélésekre a francia elnökkel.

Közzétették a jelentést a 2023. október 7-én történtekről.

A tárgyalások a tervek szerint ma is folytatódnak.

A magyar ökölvívás legendája és ellenfele is egyszer-egyszer földre került a Papp László Budapest Sportarénában.

Látványosan megemelte a lakáshitel-szerződések átlagos összegét az Otthon start hitel megjelenése.

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.