Keskeny pallón
A magyar kereszténység hete Erdélyben – lélekemelően hangzik. A magyar kereszténység hete Romániában – ez viszont több okból is furcsán, már-már aggasztóan hathat.
A magyar kereszténység hete Erdélyben – lélekemelően hangzik. A magyar kereszténység hete Romániában – ez viszont több okból is furcsán, már-már aggasztóan hathat.
Közös felhívásban biztatják a székely megyék vezetői a székelyeket arra, hogy vegyenek részt népviseletben Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint az igényre érkező bukaresti válaszok rengeteg tévedést, félremagyarázást, csúsztatást tartalmaznak, és ezáltal zűrzavart, instabilitást mutatnak.
A marosvásárhelyi Postarét a székely helytállás szimbóluma. Ezen a helyen végezték ki 165 éve, 1854. március 10-én a Habsburg-ellenes felkelés vezéralakjait.
Indulatokat váltott ki Marosvásárhelyen, hogy a székely vértanúk emlékműve körüli tér rendezése során a székely szimbólumokat is használták.
A pártelnök szerint az RMDSZ által elindított Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzése precedenst teremtett Európában.
Nem tudtak megállapodni az erdélyi magyar koalíciós lista állításáról a májusi európai parlamenti választásokra szerdai kolozsvári megbeszélésükön a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői.
Hangulatkeltésnek nevezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője, Pászkán Zsolt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának a román közjogi méltóságokhoz írt levelét, amelyben azt állítják, hogy a Székelyföld már részben a ma
A vitás kérdésekben az Európai Bizottság és az érintett tagország közötti párbeszédet tartja a leghatékonyabb eljárásnak Calin Popescu Tariceanu, a román szenátus elnöke.
Az 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka máig hatóan meghatározza a magyar történelmi családok helyzetét. A cél egy osztály kitelepítése és teljes megsemmisítése volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rugalmasabb megközelítést szeretne Madrid.
A merénylő helyi lakosokat vett célba.
Az érintett útszakaszt lezárták.
Több ezren gyűltek össze az ősi köveknél.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.