Kolozsvári gyorstalpaló svájciaknak
Az anyaország iránti erdélyi bizalmi tőke immár voksokban is mérhető, központi ereje azonban változatlanul az emocionális ragaszkodásban, az összetartozás érzésében áll.
Az anyaország iránti erdélyi bizalmi tőke immár voksokban is mérhető, központi ereje azonban változatlanul az emocionális ragaszkodásban, az összetartozás érzésében áll.
Beomlott a herkulesfürdői Szapáry fürdő, és az épület egyik tartóoszlopa is megadta magát. A kaszinótömbnek nevezett ingatlanegyüttes alól kihúzták a talajt.
Az aradi Szabadság-szobor minden kor soha nem szűnő óhaját, a szabadság iránti vágyat fejezi ki, ezért mindig többet jelent, mint egy műalkotás, mint egy esztétikai értelemben is tökéletesen megkomponált mű – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, a Románia
A legtöbb zarándok, több mint 75 ezer személy csoporttal érkezik az istentiszteletre, az egyénileg, illetve családosan regisztrálók száma mintegy 34 600 fő.
Románia népessége 2031-ig 16,7 millióra csökken, és a magyarság is fogy, de megőrzi a körülbelül 6,5 százalékos arányát – olvasható az erdelystat.ro statisztikai portálon kedden közzétett elemzésben.
Nyolcállomásos erdélyi turnéra indulnak május 11-én a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor versenyzői a Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ közös szervezésében.
Az időjárás nem látszott tudomást venni a tavaszról, a csípős szél hópelyhekkel sorozta meg azt a néhány embert, aki kimerészkedett a falu főterére.
— Én a természet szépségét szeretném kommunikálni, nem a pusztítást — nyilatkozta Máté Bence természetfotós, aki képével megnyerte az idei World Press Photo természetfotódíját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Törökország szerint világos, hogy izraeli problémával állunk szemben.
A kupagyőztes csapat már készül az új évadra.
Úgy tűnik, hogy a higgadt, objektív aktivisták nem kellettek Magyar Péternek.
A magyar női kajak négyes győzött ötszáz méteren, ez a magyar csapat első aranyérme.
Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
A Tisza Párt vezére azt hiszi, mindenki vak.
Cigarettaszponzor nélkül rendezik majd meg idén nyártól a Defender Trophy túraversenyeket.
Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
Cigarettaszponzor nélkül rendezik majd meg idén nyártól a Defender Trophy túraversenyeket.
A Metallica, a Scorpions, a Kiss és a Dream Theater nyomdokain lépkedve szimfonikus koncert adott a Parkway Drive. Novemberben a fővárosban is feltűnnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.