A családias hangulatot jól példázza a csűrfesztivál közvetlensége is, hiszen a helyiektől lehet népdalokat tanulni, kézműveskedni vagy mindent megtudni a helyi népi építészetről, népdalokról, népviseletekről, esetleg falutúrára menni, vagy épp elmélyedni a bivalyok szokásaiban. Ráadásul rengeteg népszerű zenekar fog muzsikálni, a teljesség igénye nélkül a Csík Zenekar, a Romano Drom, Szokolay Dongó Balázs és Kubinyi Júlia, Ferenczi György és a Rackajam, de eljön a mexikói Sirani Guevara, a francia–magyar–amerikai Cjartan & Hét Hat Club, és ez a jóleső sokféleség még jobban össze fog keveredni a megszokott, éjjeli-hajnali nemzetközi jam sessionökön.
Néhány szót viszont érdemes ejteni a hazánkban talán kevéssé ismert fellépőkről – akik miatt biztos szaladnék Mérára, ha épp Kolozsvár környékén járnék. Csütörtökön az izraeli Sofi & the Baladis mutatja meg, milyenek is az ősi szamaritánus (a világ egyik legkisebb vallási közössége a Bibliából nyilván mindenkinek ismerős) énekek és imák úddal, fuvolákkal, dobokkal kísérve, meg a kanun nevezetű, atmoszferikus hangú citeraszerűséggel.
Fotó: Teknős Miklós
Pénteken játszik a román Trei Parale, ők az egykori moldvai és havasalföldi bojárudvarok udvari zenéjét keltik életre, igazi középkori, lovagi hangulatot teremtve. Zenéjük egy kicsit hasonlít a lengyel Jar muzsikájához, csak kevésbé komor, hisz nem kóborlovagi, hanem udvari lovagi „életérzést” közvetítenek – lanttal, kecskedudával, hegedűvel, pásztorfurulyával és persze moldvai dobbal. Vasárnap este egy igazi számi posztsámánnal, a Norvégia legészakibb csücskéből származó Torgeir Vassvikkel lehet révülni torokénekre és joikára, azaz a számik ősi énekére. Utóbbit eredetileg csak szakrális célokra, ősök szellemének megidézésére, ráolvasásokra használták, de természetesen vannak „profán” joikák is, amiket közönség előtt lehet énekelni, illetve hangszerekkel kísérni.
Zenetörténészek, ínyencek, vájt fülűek mind gyűljenek oda (aznap déltől még kávézós beszélgetés is lesz Vassvikkel), mert ennél unikálisabb muzsika aztán tényleg nincs sok a világon. Egy körülbelül százezres lélekszámú nép zenéjéről beszélünk, amit ötvonalas kottarendszerbe rögzíteni lehetetlen, megtanulni meg pláne az. A Méra csűrfesztivál nemcsak amolyan kirakati, skanzenszerű hagyományőrzés fagyi meg mozi között, hanem maga a megélt, élő, jelen idejű népi kultúra, ajánlott az életerős, tudatos, lelkes, jó értelemben vett bolond embereknek még bolondabb zenészekkel és más művészekkel együtt. Ennek tanúbizonysága a programban minden éjjeltől hajnalig meghirdetett táncház, amin az Erdőfű zenekar húzza a talpalávalót, alkalomról alkalomra kiegészülve mérai, kalotaszegi, szászcsávási, palatkai vagy széki zenészekkel. Aki tényleg reggel 5-ig akar csizmaszárat verni meg szoknyát suhogtatni, ne csak illő viseletet, hanem lábkenőcsőt, fáslit, ragtapaszt is vigyen.
