Táltosok és sámánok voltak az ősmagyar hitvilág kulcsfigurái
A táltosok és a sámánok voltak a közvetítők a világ és a túlvilág között is.
A táltosok és a sámánok voltak a közvetítők a világ és a túlvilág között is.

Kanalas Éva koncertjén lép színpadra a Fonóban.

Normális elektrofolk zenekarunk, tehát olyan, ami megüti legalább a Faun, a Heilung vagy a Wardruna szintjét, nem volt eddig.

Kanun, kecskeduda és torokének – augusztus 1-4. között rendezik meg a Méra Világzenei Csűrfesztivált. A teljes mértékben önszerveződő, kisközösségi eseménysorozatot Kolozsvártól 13 km-re, Mérán tartják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Berlinben két diákdemonstrációt szerveznek.

Sűrű napunk volt.

Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.


Aki tavaly márciusban esetleg még nem hitt neki, immár be kell látnia: Varga Juditnak mindenben igaza volt.

A magyar női kézilabda-válogatott egy kulcsfontosságú, egyben presztízsrangadóval rajtol a középdöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.