Akik újra móresre tanították a halált

Vessétek bele magatokat az ég világosságába/ fenn ragyogjatok együtt százezer nappal – üvölti Grandpierre Atilla a Vágtázó Halottkémek (VHK) új, Életzuhatag című lemezének kezdődalában. A lemez olyannyira tele van energiával, vad riffekkel és dobokkal, hogy első hallásra azt hihetnénk, legalább egy harminc évvel ezelőtti tombolásukat adták ki újra, abból az időből, amikor a zenekar éppen móresre tanította a halált.

De az új VHK-lemez több kérdést is felvet, először is azt, hogy a zenekari tagok mégis honnan merítik az erőt ehhez a zenéhez. Meg hát azt is, hogy Grandpierre Atilla mégis hogyan tud több órán át mozogni, táncolni, üvölteni a színpadon – miközben egy alternatív rockzenekar huszonéves énekese annak negyedét sem bírná ki. A válasz talán az, ami a zenekar legnagyobb érdeme is: úgy közvetítik az életigenlést, hogy az egyáltalán nem közhelyes vagy érzelgős, és hát, ha valaki VHK-t hallgat, az sok mindenre gondolhat, de az öngyilkosságra bizonyosan nem. Hogyan is tehetné, amikor az ázsiai énektechnikákat is bevető énekes az életakaratról, a magyar őstörténetről, a világegyetem kozmikus távlatairól üvölt teli torokból, a dalszövegekből pedig szintén Grandpierre Atilla énekes, csillagász, költő radikális életigenlő filozófiája hallatszik ki.

Ha van rockzenei hungarikum, a VHK zenéje, stílusa, eksztatikus, samanisztikus őrültsége biztosan az. És ne feledjük: a VHK stílust is teremtett, melynek jegyeit mostanában rengeteg nyugati, új hullámos, avantgárd metálzenekar zenéjében fedezhetjük fel. Sőt, a számai­kat is feldolgozzák, elég, ha csak a Crippled Black Phoenix nevű angol/svéd zenekar Hunok csatájára gondolunk. Grandpierre Atilla arról beszélt, hogy az égből érkező ihletek hatására született az új lemezük, és az albumot végighallgatva arra jutunk, hogy alighanem igazat mond.

Noha a Túl sokat vártam a legelső igazi VHK-szám volt, amit Grand­pierre írt, és 1981-ben játszották először, de csak most rögzítették lemezre, az Életzuhatag elevenségét korántsem ez adja. A lemezfelvételre kétszer három napot szántak, a dalokat pedig hol a magyar népzenében rejlő őserő ihlette – ilyen a kiemelke­dően jó, katonai indulók hevességével szóló Végtelen rohan veled szembe! című dal –, vagy, mint Grandpierre Atilla azt többször is elmondta, az álmában hallott dallamokat rekonstruálta, amikor felébredt (Varázsdal, Titokzatos élet), ezért utánozhatatlanok. Persze a VHK nem csak a vad tombolásról szól, líraibb hangvételű dalokat is találunk a lemezen, mint az Annyi, annyi érzést!

A csaknem egyórás lemez igazi energiabomba, ezt a zenét nem ajánlott ülve hallgatni.

Vágtázó Halottkémek: Életzuhatag. VHK, 2019