„Esett az eső és áradt az áldás”
Lenyűgöző szépségűnek nevezte Erdélyt a háromnapos romániai látogatása után nyilatkozó Ferenc pápa, a csíksomlyói találkozó páratlan élményt nyújtott az erdélyi magyar híveknek.
Lenyűgöző szépségűnek nevezte Erdélyt a háromnapos romániai látogatása után nyilatkozó Ferenc pápa, a csíksomlyói találkozó páratlan élményt nyújtott az erdélyi magyar híveknek.
Az időjárás nem kedvezett Ferenc pápa romániai útjának, emiatt több helyszínre való eljutás módját kellett áttervezni. A szentmisék, a találkozások idejére azonban mindig szünetelt az égiháború.
A Krónika erdélyi magyar napilap szerint nem ez volt az egyetlen érthetetlen megnyilvánulás a román biztonsági szervek részéről Ferenc pápa csíksomlyói látogatása idején.
A központi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár mond köszöntő beszédet, majd Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.
Ha az ellenzéknek sikerülne megbuktatnia a baloldali-liberális kormányt, az RMDSZ nem lépne kormányra, hanem csak parlamenti támogatást nyújtana az új kormánynak.
Az erdélyi magyar pártok összefogásának a szükségességét hangsúlyozták a vasárnapi európai parlamenti választások eredményeit elemezve Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői.
Több mint száz tudományos és kulturális előadással készül a pápalátogatás és a csíksomlyói búcsú közötti időszakra a Magyarságkutató Intézet.
Az erdélyi magyarságnak lesz erős hangja az EP-ben. Így folytatni tudják azt az építkezést, amelyet az őshonos kisebbségek érdekében megkezdtek – közölte a politikus.
Kelemen Hunor szerint ha a szavazatszámlálás igazolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) exit poll felmérés által előrejelzett szavazatarányát, az erdélyi magyarságnak erős képviselete lesz a következő öt évben az Európai Parlamentben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közúti ellenőrzés során bukott le egy férfi a szállítmánnyal, vadon élő állatok illegális kereskedelmével is vádolják.
A Konferencialiga-győztes nem kaphat ki a harmadik meccsén.
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.
Volodimir Zelenszkij megint arccal esett a földre.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra.
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.
Az iráni külügyminiszter egy interjúban beszélt országa egyértelmű szándékáról.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Volodimir Zelenszkij megint arccal esett a földre.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra.
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.