A szervezők közleménye szerint az est díszvendége az a másfél éves bükkösdi kisfiú, Zente volt, akinek a gyógykezeléséért az egész ország összefogott.

Jókaira fókuszál a múzeumok éjszakája
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
A szervezők közleménye szerint az est díszvendége az a másfél éves bükkösdi kisfiú, Zente volt, akinek a gyógykezeléséért az egész ország összefogott.
Mága Zoltán tavaly március 19-én Marosvásárhelyről másodszorra indította útjára százállomásos jótékonysági koncertsorozatát, azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban tartandó koncertjeivel a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, rászorulóknak, közösségeknek segítséget nyújthasson – írták.
A most zajló karitatív sorozat eddigi hangversenyein csaknem ötvenezer ember vett részt, és már több száz millió forint értékben adtak segítséget.
Mága Zoltán hátrányos helyzetben élő iskolások ezreinek, oktatási intézményeknek nyújtott támogatást, több vidéki kórházat segített életmentő orvosi műszerek beszerzésével, templomok felújításához, betegek gyógykezeléséhez is hozzájárult, és magánadományaként – a karitatív koncertek megrendezése és adománygyűjtés mellett – közel húsz millió forinttal segítette roma és nem roma gyermekek oktatását, kisgyermekek orvosi kezelési költségeit – sorolták.
A templomi jótékonysági koncertsorozat szombaton Budapesten folytatódik.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
Érzelmi hullámvasútra invitált az Avenged Sevenfold.
Több mint tizenegyszeres volt a túljelentkezés.
Tévhitek a klímáról: dolgok, amiket sokan rosszul tudnak
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Vilmos herceg betartotta a legfontosabb ígéretét, amit a rákbeteg Katalin hercegnéről tett
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
8 óra: ennyi jutott az újszülött Benjaminnak az orvosok hibájából
Derült égből: a Kreml bejelentést tett Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójáról
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Klub-vb: az időjárás miatt félbeszakadt a Benfica–Auckland mérkőzés
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
Érzelmi hullámvasútra invitált az Avenged Sevenfold.
Több mint tizenegyszeres volt a túljelentkezés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.