Tusványos: egy erdélyi település üzen a világnak

Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem egész szellemét az őshonos európai nemzeti kisebbségek helyzete, s emellett az autonómia kérdése határozhatja meg. Ennek különös aktua­litást ad a szabadegyetem 30. éves kerek évfordulója mellett az egyik legfrissebb törekvés, a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók sajátos jogállásáról. Mint már többen fel is hívták rá a figyelmet, a Bálványosra irányuló nemzetközi figyelem most elősegítheti a polgári kezdeményezés ügyét is.

Miután csak az Európai Unióban csaknem egy olaszországnyi népesség, vagyis mintegy 55 millió ember beszéli valamely nemzeti kisebbség nyelvét, ezért a tavasszal Marosszékről tovább vitt kezdeményezés – bár nekünk legfőként a magyarság ­miatt érdekes – széles körű európai ügy is. A kezdeményezés akkor kerülhet az Európai Bizottság elé, ha 2020. május 6-ig az Európai Unió legkevesebb hét tagállamából egymillió állampolgár támogatja azt aláírásával. E feltétel teljesítésére pedig megvan minden esély a kérdés rendezésében való érdekeltség kiterjedt volta miatt.

A törekvés lényege, hogy az EU saját kohéziós politikájában kezelje kiemelten azokat a régiókat, amelyeket nemzeti-etnikai, vallási-kulturális vagy éppen nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket határoló, körülölelő régióktól. Ez ugyanis alapjaiban rendezhetné sajátos helyzetüket. Erről a kezdeményezésről a bizottság még korábban, 2013-ban azt mondta ki, hogy a kérdés nem tartozik uniós hatáskörbe, azonban a bejegyzését elutasító bizottsági határozat luxemburgi perében, a fellebbezés nyomán végül megsemmisítették az elutasító EB-határozatot, így az erdélyi és anyaországi magyar diplomácia több mint fél évtizedes hányattatás után, 2019. március 7-én győzelmet ért el ebben a kérdésben.

A magyar kormányfő személye – hozzáállása és elszántsága révén –, mint az már az elmúlt években is bebizonyosodott, alkalmas a meglevő feszültségek enyhítésére is, sőt Orbán Viktor Tusványost kimondottan lehetőségnek tekinti arra, hogy intézményes párbeszéd folyjon a román és a magyar fél között. Ehhez kellett az ő személyes és pártjának politikai sikere is, nevezetesen az anyaországban elért közjogi és belpolitikai stabilitás, amellyel 2022-ig biztosan számolhat. Ez jelenti a keresztény szellemiségű nemzetpolitika stabil fundamentumát, s azt, amelynek kapcsán a miniszterelnök még tavaly ősszel a Magyar Diaszpóra Tanács előtt úgy fogalmazott: mindannyian érezzük, hogy Magyarországon „van egy nemzetkarakterológiai igény a stabilitásra”. Ezt mutatta meg nekünk május vége, a patrióta erők európai parlamenti választáson elért fölényes sikere is. Csak a politikai stabilitás nyújthat kellő erőt ahhoz, hogy a magyar kormányfő egy kis erdélyi településről bátran üzenhessen a világnak és a világ magyarságának.

A Kárpát-medencei magyarság közjogi helyzetének javításához támasztékot adhat az, hogy az érintett országok, országrészek jelentős része az Európai Unión belül található; a Vajdaság, illetve Szerbia esetében ki kell jelentenünk, hogy az EU hivatalos álláspontja szerint 2025 előtt biztosan nem remélhető szerbiai uniós csatlakozás, Ukrajna esetében pedig ez jóformán föl sem merülhet. Ugyanakkor az is tény, hogy keleti szomszédunk jövőbeni esetleges nyugati integrációja rajtunk keresztül vezet, vagyis a kellő magyar támogatás hiányában jelentősen beszűkülnek majd a lehetőségei. A magyar külpolitika már komoly eredményeket ért el 2010 óta, így jelentősen javult a kapcsolat a szlovákokkal, a szlovénekkel, a szerbekkel, de minden látszólagos csörte ellenére a horvátokkal is, miközben végre javultak transzatlanti kapcsolataink is – e javuló külpolitikai pozíció pedig a belpolitikai stabilitással együtt alapot biztosíthat megújult nemzetpolitikánk kiteljesedéséhez is.

Magyarország 1990 óta most a leginkább alkalmas arra, hogy hatékonyan támogassa határon túli nemzeti törekvéseinket, így a magyar nemzeti kisebbségek, köztük például a székelység ügyének előbbre lendítését is. A területi autonómia kérdéskörében moderált tusványosi kerekasztal mindehhez prioritásként ismét napirendre tűzheti az államok keretében elérhető legmagasabb kisebbségi státus rendezésének szükségességét.

A román–magyar viszonyt az elmúlt időszakban kétségkívül számos botrány és szimbolikus ügy terhelte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az ottani katolikus gimnázium esetétől a zászlóügyekig és az úzvölgyi temetőben történt gyalázatos incidensig. Éppen ennek fényé­ben és Trianon közelgő centenáriumának árnyékában kaphat különös hangsúlyt az autonómia kérdése, amely nem többet jelentene, mint hogy az adott nemzeti közösség kollektív jogaként rendezett nemzetközi státussal megmaradjon és kibontakozhasson szülőföldjén. Mert mint Tamási Áron is írta:

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Erről szól Tusványos köz- és nemzetpolitikai üzenete.

A szerző alkotmányjogász