Különösen ha a hazai fanyalgók kritikáit is hozzáolvassuk. Ezekből ugyanis kiderül, amit már régóta tudunk: nagyon rossz állapotban van a hazai ellenzéki politika. Ebben a magyar sikersztoriban olykor már mellékszereplőként sem tűnnek fel, néha-néha csak mintegy hangulatfestő látomásként, mint amikor a száguldó gyorsvonat ablakából kinézve látunk egy magányos épületet, de elsuhanva mellette már azt sem tudjuk, milyen színe, formája volt, s talán eltűnődünk, egyáltalán láttunk-e bármit is, vagy csak az elménk játszott velünk, mert láttatni akart valamit, ami nincs.
Ilyen a magyar ellenzék is, se színét, se formáját nem tudjuk felismerni, s néha abban is kételkedhetünk, létezik-e egyáltalán, mert árnyképük minduntalan szertefoszlik a valóság fellobbanó fényében. De ez persze legyen az ő bajuk, az ő szövegkönyvüket maguknak kell megírniuk, ha valaha főszereplőkké szeretnének válni, bár én mondjuk nem szívesen olvasnám, látnám az ő történetüket. Amit korábban elmeséltek nekünk, az inkább egy horrorsztori volt, amivel évtizedek múltán is ijesztgetni lehetne felnőttet, gyereket.
A harmincéves bálványosi szabadegyetem tehát egy újabb fejezetét ismerhettük meg, élhettük át együtt ennek az igaz mesének, s természetesen azt szeretnénk, ha ez egy végtelen történet lenne, lehetne, egy hiteles és szép magyar történet, amely nekünk, értünk és velünk együtt íródik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!