Drámai figyelmeztetés, újabb háború jöhet
NATO-tagállam indíthat háborút?
NATO-tagállam indíthat háborút?
Törökország ellenez minden olyan szankciót, amelyet a Nyugat Moszkva ellen vezetett be.
Kifejezte elkötelezettségét Törökország Amerika-ellenes koalícióba való mélyebb bevonása mellett.
Erdogan elnök 21 évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy pártja országszerte vereséget szenvedett.
A rúdtánc lesz a következő?
Törökország és Görögország kapcsolatait évek óta feszültségek és viták sora árnyékolja be.
A bukás óhatatlan, ha azokat nézi le egy párt, akiket képviselni hivatott.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője megerősítette Erdogan bejelentését.
Ami most Törökországban zajlik, globális értelemben is elsőrangúan fontos kérdés.
Vasárnap kiderül, hogyan választ Törökország. A közéleti béke azonban továbbra is csak álom, ugyanúgy, mint bármikor az elmúlt két évtizedben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő vallomás.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Ezt nem fogják elhinni!
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.