Érdemes figyelni a menetrendeket, így változik a közlekedés november elsején
A fővárosi mellett az országos közlekedés is változik mindenszentek napján.
A fővárosi mellett az országos közlekedés is változik mindenszentek napján.





Humoros kedvében volt a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.