A brit kiválás halasztásáról egyeztettek a huszonhetek kormányainak képviselői
Egy névtelenséget kérő tisztségviselő azon véleményének adott hangot, hogy a huszonhetek vezetői nem fogják „elsietni” a döntést.
Egy névtelenséget kérő tisztségviselő azon véleményének adott hangot, hogy a huszonhetek vezetői nem fogják „elsietni” a döntést.

Újra az EU térfelén pattog a labda brexitügyben: teljes mértékben az állam-és kormányfők belátásán múlik, hogy a miniszterelnök vagy a – látszólag működésképtelen – londoni parlament iránymutatását követik.

Az Európai Unió tagállamainak nem sikerült megegyezniük Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről. Ez a komoly visszalépés elgondolkodtató.

Az egyikben formálisan kezdeményezte a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, a másikban viszont közölte a testülettel, hogy hibának tartaná a kérés teljesítését.
Johnson bejelentésének előzményeként a képviselők megszavazták azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit feltételrendszerét rögzítő, e héten elért megállapodás formális jóváhagyásának halasztása.
Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit halasztása mindaddig, amíg a megállapodás jogi szövegét a parlament törvénybe nem iktatja.
Évtizedek óta példátlan módon ezúttal több mint 12 esztendő is eltelhet az Európai Unió 2013-as, Horvátországgal való bővítése, valamint a következő belépési hullám között.

A tarifaemelés válaszlépés arra, hogy az EU már nemcsak az Egyesült Államok, hanem a WTO szerint is törvénytelen állami támogatásban részesítette az Airbus repülőgépgyártó konzorciumot.

A kormány által beterjesztett jóváhagyási indítványhoz több módosító javaslat is érkezett, és ezek között van olyan, amely jó eséllyel megakadályozza a megállapodásról szóló érdemi szombati szavazást.
Boris Johnson brit miniszterelnök a Brexittel kapcsolatban a brit emberek akaratát hajtja végre, és ezért nem kritikát, hanem tiszteletet és együttműködést érdemel – vélekedett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Arany Lajos négy évtizede dolgozik azon, hogy a magyar nyelv pontos, igényes és élő maradjon a sajtóban.

V. István halálának körülményei ma is tisztázatlanok.

A sertéshús és a tejtermékek után újabb élelmiszerek árát mérsékelte az áruházlánc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.