Közeledne az EU-hoz Boris Johnson?
Visszavonulót fújhat Boris Johnson, és Nagy-Britannia végül akár megállapodás útján is kiléphet az EU-ból október végén. Legalábbis erről beszélnek londoni források.
Visszavonulót fújhat Boris Johnson, és Nagy-Britannia végül akár megállapodás útján is kiléphet az EU-ból október végén. Legalábbis erről beszélnek londoni források.

Egyre aktuálisabb, hogy a nemzetek önállóságára, a tagállami egyenjogúságra épülő unió maradjon meg és erősödjön – hangsúlyozta Fricz Tamás politológus.
A legkedvezőtlenebb esetekre kidolgozott brit kormányzati forgatókönyv szerint jelentős fennakadásokat okozhat a kereskedelmi forgalomban a brit EU-tagság rendezetlen megszűnése.
Új rendszert kell felállítani az újonnan érkező menedékkérők Európai Unión belüli elosztására, csökkentve az abból kimaradó tagállamoknak szánt közösségi forrásokat – jelentette ki szerdai brüsszeli látogatásán Giuseppe Conte olasz kormányfő.
Ismét a DK vitte a prímet az „ellenállásban”.

Szomorú napra ébredtek kedden a megélhetési huhogók: az előzetes fanyalgással ellentétben fontos, ráadásul szinte országunkra szabott posztot kapott a magyar biztosjelölt.

A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: ebben az évben eddig 7500-an próbáltak illegálisan átlépni a magyar határokon. Kitért arra is, hogy a balkáni útvonalon jelentős a migrációs növekedés.
A hivatalosan már kisebbségben kormányzó román Szociáldemokrata Párt vezetése úgy döntött, hogy a jövő héten kér bizalmi szavazást a parlamentben a Viorica Dancila vezette kabinetről.
Elutasította a görög kormányfő Erdogan fenyegetését, mely szerint Ankara megnyitná a határokat a szíriai menekültek előtt Európa felé, ha nem kap pénzügyi segítséget az Európai Uniótól.

A kormányalakítás legutolsó lépéseként a római parlament felsőházában is bizalmi szavazást tartanak az új kormányról, amely a mai napon esedékes.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.