Elemző: Boris Johnson is belebukhat a Brexitbe
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a brit miniszterelnök kezéből „máris kicsúszott a gyeplő”, miután a parlament megszavazta a megállapodás nélküli Brexitet megtiltó törvényt.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a brit miniszterelnök kezéből „máris kicsúszott a gyeplő”, miután a parlament megszavazta a megállapodás nélküli Brexitet megtiltó törvényt.

A magyar politikatörténet legnagyobb, uniós forrásokat is érintő korrupciós ügye a négyes metróé – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben.
A külgazdasági és külügyminiszter szocialista típusú gazdasági javaslatoknak minősítette, hogy Nyugat-Európából követelik az adók harmonizációját, az adósságok közösségiesítését.

Párkányi Eszter elemző szerint a volt igazságügy-minisztert erősíti, hogy jelentős tapasztalata van nemzetközi ügyekben, diplomáciában és akadémiai háttérrel is rendelkezik.
Idén eddig csak a magyar határon mintegy 7300 illegális határsértőt fogtak el. Az elmúlt nyolc hónap minden napjára jutott illegális határsértő, és gyakran tömegesen próbálkoztak.
Hogy mennyire nem jogi, hanem politikai alapú döntés született Magyarország ellen, azt a tavalyi jelentés szövegének tartalma és elfogadásának körülményei mellett az eddigi feltűnő csend is mutatja.

Ahmed Maitík cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a Tripolit védelmező milíciák között az al-Kaida terrorhálózathoz köthető csoportok is vannak.
A kommunikációs harcot a nemzetközi térben elvesztették a migráció vonatkozásában, ezért új témát kell keresni, ez pedig a környezetvédelem – hangzott el a Karc FM-en.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.