A jelenlegi létszám alapján 434 voksra volt szükség, múlt héten azonban 298-an, a kedd hajnalban megtartott újabb szavazáson 293-an voksoltak a kormányfő indítványára.
A fejétől bűzlik a hal – egy igen rövid tőmondatban így lehetne összefoglalni azt a válságot, amely immáron három éve sújtja Nagy-Britanniát.
A hétfői vitanappal véget ér a brit parlament jelenlegi ülésszaka, és október 14-én, az új kormányprogramot ismertető királynői beszéddel kezdődik a következő törvényhozási évad – közölte hétfőn a londoni miniszterelnöki hivatal.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke hétfőn mutatta be a biztosjelöltek végleges névsorát, amely szerint Trócsányi László hivatalosan Magyarország európai uniós biztosjelöltje lett.
Pozsonyban másfélszer annyit, míg Bécsben majd két és egyharmaddal kell többet fizetniük a lakossági fogyasztóknak – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
A nyugati demokráciákban egyfajta politikai korrektség és öncenzúra figyelhető meg. Nem lehet beszélni a keresztény értékekről — véli Timo Soini, Finnország előző külügyminisztere.
Jogi következményei is lehetnek annak, ha Boris Johnson és kormánya nem engedelmeskedik a megállapodás nélküli brexitet tiltó törvénynek.
A Németországban terjedő félelem már elérte a politika szintjét is, ami jól látszik a legutóbbi – szászországi és brandenburgi – tartományi választásokon – hangsúlyozta a belbiztonsági főtanácsadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kapkodjuk a fejünket, annyi ígéretes alkotás váltja egymást a Cinefesten.
Az orosz–ukrán válságnak sincs jó, igazságos és elegáns megoldása.
A Serie A a holtidényben is sűrűn hallatott magáról: rekordszámú, tizenkét edzőváltás történt.
A párt vezetői tudják, hogy gyenge pozícióból indulnak.
HETI AGYRÉMEK – A Balatonnál van, ahol jól mentek a dolgok, van, ahol kevésbé, ebből jön ki az átlag.
Tadej Pogacar helyett két kapitánnyal lepné meg a dán esélyest a legnagyobb rivális.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein barátnőjének meghallgatási hanganyagát.

A kérdés ma még elviccelhető, de ha nem figyel oda a világ, könnyen jöhet a nagy meglepetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.