Parlamenti támogatás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez
A nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezéssel kapcsolatos határozatot 158 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a magyar parlament.
A nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezéssel kapcsolatos határozatot 158 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a magyar parlament.

A miniszter aláírta a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, melynek célja, hogy az uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeit is kötelező legyen érvényesíteni.
A nemzeti régiók létjogosultságáért folyó civil küzdelem ügyével rokonszenvezve egyre több művész teszi ki a kezdeményezés emblémáját a közösségi profilján látható képére.
Az Európai Unió őshonos kisebbségei, nemzeti közösségei számára uniós támogatást és védelmet kérő kezdeményezés aláírásait online nyújtották be.
A nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezéshez egymillió európai aláírás összegyűjtése szükséges. A gyűjtést az Erdélyi Magyar Néppárt teljes apparátusával segíti.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem mindennapi kiképzést teljesítettek az NKE hallgatói.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Váratlan hollywoodi vendég Budapesten: Anne Hathaway-t kapták lencsevégre a belvárosban.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.